A California Forever nevű csoport, ami a technológiai cégek milliárdosaiból áll, egy új ipari parkot hozna létre Solano megye szívében: ez lehet a Solano Foundry. Az elképzelésnek Donald Trump is örülhet.
Az ország legnagyobb ipari parkját építenék meg Bicsérd határában, Pécs közvetlen közelében, csak éppen a felülről jövő elképzelés nem egyezik a helyiekével. Gazdák alól kihúzott első osztályú termőföldek, rengeteg bizonytalanság, illetve a környezetszennyezéstől való félelem jellemzi a beruházást. Már ha megvalósul.
Eddig úgy tett a győri önkormányzat, mintha mit sem tudna arról, miféle beruházásra számíthatnak a győrszentivániak, és így is egyeztetett velük a település határába szánt állítólagos akkumulátorgyárról. Amióta azonban a helyi és a nagyobb nyilvánosság is rácsodálkozott, hogy az erre kinézett termőföldekre már most GIPZ-övezetként, vagyis jelentős mértékű zavaró hatású ipari területként tekintenek, az is eszükbe jutott, hogy fölösleges megtartani azt a helyi rendeletet, ami részletesen előírja, hogyan egyeztessenek az érintettekkel hasonló tervekről.
Munkavállalói és munkáltatói hibákról tanúskodnak a hvg.hu által kikért dokumentumok abban az ipari parkban, ahonnan legutóbb nyáron szivárgott foszgén a Miskolc melletti Sajóbábony felé. Az utóbbi években több halálos baleset is volt, és akadt olyan dolgozó is, aki "megúszta" mérgezéssel. A határozatokat anonimizáltan kaptuk, a nevek kitaláltak.
Balog-Farkas Renáta azt mondta, elkeseríti, hogy egy 12 ezer lakosú városrész egészséges élethez való jogát és véleményét veszi semmibe a városvezetés.
A kínai akkuüzem még csak épül Debrecenben, az ottani autógyár sem termel még, de már a város nagyberuházásait kiszolgáló beszállítóknak helyt adó ipari park létesítésére készül a közeli Nyíradony, a kormány pedig szívesen segít.
Feszült hangulatú lakossági fórumon csaptak össze Fóton a polgármester és a lakók, miután Szijjártó Péter tényként közölte, amit egyébként már lehetett tudni: akkuüzem épül a településen. A fideszes városvezető azt mondta, derült égből lórúgásként élte meg, hogy akkumulátorgyár lesz az eladott földeken, az önkormányzat még pert is indított a beruházás ellen. A helyieket viszont nem érdekelte mindez, azt mondták, a polgármester csak egy bábu, és úgyis az lesz, amit Orbán mond.
Magzatkárosító anyagot találtak a győri talajvízben egy civilek által kezdeményezett akkreditált vizsgálat során a település területén. Ez ugyanaz az NMP, ami a gödi akkugyárnál is felbukkant. A nyomok a már meglévő távolabbi ipari parkhoz vezetnek, a helyiek tudni szeretnék, melyik ottani cég használ ilyen anyagot.
Akkugyár nem lesz, de tortillagyár, és laskagombaüzem igen - ígéri a polgármester. A kistelekiek nem bíznak az ígérgetésekben, sokan visszaszereznék az akkugyárnak szánt területet. Közmeghallgatás volt Kisteleken.
Az iparipark-bővítés ellen vonultak utcára sokan hétfőn este Győrben. A tiltakozók attól tartanak, hogy oda is akkumulátorgyár épül, és elegük van a fejleszést körülvevő titkolózásból.
A beruházásért felelős miniszteri biztos szerint még januárban egyeztetnek a jogtulajdonos spanyol céggel, és ha a partner nem fogadja el a csúszást, akkor jöhet az ipari park.
Orbán Viktor apjának bányaérdekeltségei fölözhetik le annak előnyeit, hogy Orbán Viktor régi barátjának érdekeltségei rendezkednek Bicske környékén. Persze jól járt a harcostárs, Mészáros Lőrinc is, aki eközben hozzájutott egy ipari parki területhez Felcsút közelében. Utóbbi mellesleg a környezetet is szennyezi.
A tatai közmeghallgatáson is szóba került, hogy a település vízkészletéből látnának el egy komáromi ipari parkot. A helyi lakosok közül sokan féltik a helyi vízbázist, ám a beruházás egyelőre halad előre. Videós riportunk a helyszínről.